Rólam
Bemutatkozás
Vándor Andrea vagyok, selyemfestő, csokoládé készítő és három gyermekes anyuka
Kedvencem az alkotás, bármi legyen is, csak kézzel készüljön.
Már gyerekkoromban is szerettem rajzolni, de a sors informatikusi pályára vitt. A három gyermek születése után el kellett hagynom munkahelyem, így választás előtt álltam, tovább az informatikában, vagy megkeresni azt, ami én vagyok. Két terület vonzott, a csokoládékészítés, kedvencem a Csokoládé című film, a másik a rajzolás. Akkoriban a csokoládézás megvalósítása nehézségekbe ütközött, így maradt a festés.-
Több mint 15 éve kezdtem vele foglalkozni, mely során sokféle technikát kipróbálhattam, szénrajzot, pasztelt, olaj-, textil-, porcelánfestést és sok vegyes technikát.
Végül ami megfogott, az a selyemfestés volt és a színek gyönyörűsége. Festettem sálakat, kendőket, párnákat, képeket. Ahhoz, hogy selyemből ruhákat is készíthessek, elvégeztem egy női szabó képzést. A selyemruhák szabásakor keletkező hulladékok hasznosítása pedig életre hozta az ékszereket, karkötőket, majd az ásványok megismerése után a fülbevalókat is, ahol e kettőt ötvöztem.
Annyira lenyűgöztek a színek, hogy nem csak gyönyörködtem bennük, de tudni szerettem volna róluk többet is, ez vezetett el egy színelemzési tanácsadó tanfolyamra, így már nem csak festem, de tudatosan is tudom a színeket használni.
Jelenleg a selyemfestő tudás átadása az ami kimondottan örömet okoz, látva azt, hogy akik jönnek, mennyire tudják élvezni és mit taníthat nekünk e nemes anyag.
Aztán pár éve, nem tudom hogy jutott eszembe, mi hozta az életembe, de elkezdtem marcipánokat készíteni, amit aztán csokoládéba burkoltam. A csokoládéval való munka szintén lenyügőző, nyáron el is végeztem a csokoládétermék gyártó szakmát adó tanfolyamot. Így kanyarodtunk vissza a korábbi válaszutamhoz, mégis csak a csokoládé felé terelt az élet. Azóta kinyílt a világ a lehetőségeknek, ízeknek, formáknak..
Járom a piacokat, rendezvényeket, mind a selyemmel, mind a csokoládékkal. Célom egy csokoládézó létrehozása, ami duplán kézműves, ahol nem csak kézműves csokoládék készülnek, de van lehetőség egy kis alkotásra is, ahol megoszthatom veletek mind a festés örömét és a csokoládé készítés rejtelmeit.
Minden vásárlásoddal e csokoládézó megnyitásához raksz hozzá egy kis téglát. Hálásan köszönöm támogatásodat!!!
Célom és amiben hiszek a természet és az alkotás ereje. Természetes alapanyagokat használok festés és ékszerkészítés közben (hernyóselyem és ásvány), csokoládéjaim pedig a természet adta magokat, gyümölcsöket, dióféléket, gyógynövényeket, virágokat tartalmazzák. Törekszem a minőségi és természetes alapanyagok használatára. Igyekszem helyi termelőktől vásárolni, csokoládé pasztilláim pedig fair trade kereskedelemből származnak.



