Tudtad, hogy Magyarország is vezető selyemtermelő ország volt egy időben Európában Olaszország és Franciaország után?
Országjárásom során, mikor vittem a selymeket különböző kézműves vásárokba, meglepődve tapasztaltam, hogy egész sokan emlékeznek rá, hogy szüleik, nagyszüleik is részt vettek annak idején a selyemhernyótenyésztésben.
Nekik, mint gyerekeknek is részük volt a termelésben, hisz egyik fő feladat az eperfalevelek begyüjétse volt, amivel aztán etették a hernyókat. Petéket ingyen kaptak annak idején az emberek. Egy szobát kellett kiüríteni, kimeszelni, s berendezni a tenyésztésnek megfelelően. Oktatást is kaptak a tenyésztés menetéről, tudnivalóiról. A hernyók szakszerű, igen gondos odafigyelést igényeltek. Végül a kész gubókat pénzért adták le a gyűjtő központokban. Innen kerültek el a gubók az országban működő selyemfonodákhoz, selyemcérnagyárakhoz. Ezzel szereztek egy kis plussz mellékkeresetet az emberek annak idején. Te mire emlékszel ebből? Meséltek neked? Kérdezz utána!
Egy kis történelmi kitekintés
A selyem világhódító útja során a 17. századra jutott el Magyarországra.
Az első selyemhernyókat az olasz Passardi Péter János hozta be, 1680 környékén.
A selyemtermesztés beindításában fontos szerepe volt Mária Teréziának, majd II. Józsefnek is, kik többek között eperfaültetvények létrehozásáról szóló rendeleteikkel támogatták az iparág fejlődését. A selyemhernyó kizárólag eperfalevéllel táplálkozik, így kívántak élelmezésükről gondoskodni.
A 18. században már több selyemmanufaktúra is működött az országban. Óbudán épült az első selyemgyár az 1780-as években, egy selyemcérnázó, majd 1786-ban megépült a Selyemgombolyító gyár is, amely 1830-ig működött, és még ma is áll.
A selyemhernyó-tenyésztést többek között Kossuth Lajos és Széchenyi István is támogatták.
Az országos termelés a 19. századi csúcspontját 1842-ben érte el, amikor 479 tonna selyemgubót termeltek az országban. Egy 1851-es felmérés pedig kb. 2.440.000 db-ra becsülte az ország teljes eperfaállományát.
Később egy Európában terjedő betegség miatt Magyarországon is visszaesés következett be a termelésben. Ennek hatására kidolgoztak egy védekezési tervet, létrehozták a szekszárdi székhelyű Országos Selyemtenyésztési Felügyelőséget, s 1880-tól megbízták Bezerédi Pált, hogy miniszteri megbizottként országszerte szervezze meg a selyemtenyésztést. Ezen intézkedéseknek köszönhetően ismét felívelés kezdődött. Bezerédi 1898-ban kezdte meg egy selyemfonoda felépítését Tolnán, ami 1900-tól egészen 1971-ig működött hazánkban, mint az utolsó selyemtermelő gyár. Épületei ma is megtalálhatók Tolnán, ugyan már más textilipari gyártás folyik az üzemekben. A Magyar Selyemipari Vállalat fõmérnöke javaslatára létrehoztak egy emlékszobát a gyár területén, ahová elhelyeztek egy-egy darabot a selyemfonás gépeibõl, eszközeibõl, valamint a selyemtenyésztés munkafolyamatairól, egykori vezetőkrõl, tervrajzokról készült képek is kerültek a szobába, így végül egy kis műszaki múzeummá alakult a helyiség. Az emlékszoba tárgyai Magyarországon egyedülállóak, sőt, Közép-Európában sem ismert hasonló gyüjtemény.
Két évvel ezelőtt nekem is volt szerencsém látogatást tenni ebben a szobában, Steinbach Feri bácsinak meghívására, aki a gyár egyik utolsó dolgozója. Olyan kedves, lenyűgőző, mindenre kiterjedő, érdekes, izgalmas vezetést kaptam tőle, ami azóta is meghatározó élmény számomra.
Bezerédi munkásságának köszönhetően olyan fellendülés következett be, hogy 1905-ben Olaszország és Franciaország után már a kontinens harmadik legnagyobb selyemgubótermelő országa volt Magyarország.
A két világháború során azonban az ország eperfaállománya jelentősen megfogyatkozott. Az 50-es években aztán központilag előírták az eperfák ültetését, sorra létesültek az országban az epreskertek. Akkor már nem csak fehér eperfákat, de nemesített fajtákat is ültettek. 1960-ban az ország településeinek 1/3-ában foglalkoztak selyemhernyó-tenyésztéssel.
1969 után azonban a Könnyűipari Minisztérium és a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Minisztérium leállította a selyemgubó termelést, ekkor az ország nagy részén felszámolták az epreskerteket, kivágták az út menti eperfasorokat is. A selyemtermelés leállításának többek között egyik oka a műszálas, olcsóbb előállítású textíliák térhódítása, másrészt az Észak Amerikából behurcolt mezőgazdaságra kártékony amerikai szövőlepke, vagy medvelepke, mely fő táplálékforrása szintén az eperfa levele volt. Az eperfák kivágásával próbálták e kártékony lepkék elszaporodását megelőzni.
források: Wikipédia
